U19: SZOROS MÉRKŐZÉSEN NYERTEK

 2022.12.04

Fordulatos meccsen egy góllal kerekedett felül csapatunk.

Szoros, fordulatokkal teli mérkőzésen nyert a  megyei bajnokságban szereplő U19-es csapatunk. Kiss Márkó együttese a St. Mihály FC csapatához látogatott. Az első játékrész 23. percében a hazaiak vezetést szereztek. Nem sokkal később kétszer is eredményesek voltak fitaljaink, így a szünetben 1-2-öt mutatott az eredményjelző. A második félidő elején újból a mórahalmi srácok vették be a hazaiak kapuját. Ezt követően a hazai is betaláltak és ezzel egy találatra sikerült felzárkózniuk, ám a maradék időben már nem változott az eredmény. Az MVSE 25 ponttal (8 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség) a 10 csapatos bajnokság 4. helyén áll a csapat.

Liga: Csongrád-Csanád Megyei U19 "A" 8. forduló

Helyszín: Szentmihályi Sportpálya

Mérkőzés dátum/idő: 2022. december 03. (szombat) 11:00

St. Mihály FC - Mórahalom VSE 2 - 3 (1 - 2)

Mórahalom VSE: Vass G. (⬇️ 70'), Csiszár Cs., Császár M., Csurgó B., Rózsa R., Börcsök B. (⬇️ 52'), Négyökrű G., Szűcs D., Kurucz P., Kiss D., Oláh M.

Cserék: Farkas A. (⬆️ 70'), Oláh M. (⬆️ 52')

Edző: Kiss Márkó

Technikai vezető: Kiss Balázs

Gólszerző: Rózsa R. (⚽ 31'), Kurucz P. (⚽ 45'), Rózsa R. (⚽ 58')

Kiss Balázs értékelése: Szeretném megköszönni és kiemelni, az U17-es srácok hozzáállását, le a kalappal mindenki elött! Így kell küzdeni, igazi CSAPATMUNKA volt!

A következő bajnoki fordulóban az Apátfalva SE csapata lesz az ellenfél. A mérkőzést 2022. december 10 (szombat) napján 13:00 órától, a Móradombi Sportközpontban játszák.

Hajrá Mórahalom! Hajrá MVSE!