Az Egyesület története

"Csinálj bármit, mindig az számít, hogy hogyan csinálod, és van-e kivel, mert ez csapatjáték, és már az is ajándék, ha figyelsz arra, aki rád figyel."

Shakespeare

A Mórahalmi Városi Sportegyesület története 2016-ban a nyolcvanadik évébe ért. Így már szép korúnak számít, de egyesületünkön nem hagyott nyomot az idő – ma is aktív, és sikeres. Érdemes azonban visszatekinteni, hogy milyen út vezetett el idáig, mire kell emlékeznünk, mire lehetünk büszkék, honnan indultunk el.

ANNO 80 ÉVE…

A „Kinizsi” Sportegyesület 1936-ban alakult meg 11 játékossal és néhány lelkes pártolóval Kazi Gáspár elnöklete alatt. Kezdetben a levente-mozgalommal párhuzamban működött, ahol a fi atalok sokféle sportágat kipróbálhattak – többek között lövészetet, kerékpározást, röplabdát, sakkot, teniszt. 1945 után a megváltozott politikai- és élethelyzetben másfél év zűrzavaros időszak következett. A levente-mozgalom megszűnte után a Sportkör keretein belül működtek tovább az egyes szakkörök.


SZEGED-ALSÓKÖZPONTI LEVENTE EGYESÜLET KERÉKPÁR SZAKOSZTÁLY
A fotó a Levente Otthon épülete előtt készült 1943-ban egy 22 km-es edzés után.
Balról: Kopasz Szilveszter, Volford Imre, Bata Géza, Nagygyörgy Vince, Savanya István, id. Vaszkó Elek, Papdi Pál, Börcsök József, [..], Csóti Pál, Pálfi Ferenc


SZEGED-ALSÓKÖZPONTI LEVENTE EGYESÜLET SPORTSZAKOSZTÁLY LABDARÚGÓ CSAPATA
A fotó egy barátságos mérkőzés után készült 1943-ban.
Hátsó sor, balról: Bálint János (levente oktató), Bankó János, Kiss Balázs, Bankó József, Dr. Árendás György (levente egyesületi elnök, közigazgatási vezető), Dr. Sebők György, Dr. Berentés Béla, Bata János, Sebők Mátyás (pénztáros)
Középső sor balról: Papdi Pál, Szörényi Ferenc, Nógrádi Lajos, Savanya István, Börcsök József, Kádár Imre, [..]
Első sorban ülők: [..], Pálfi Ferenc, Szűcs Béla, Bálint János, Dosztig Ferenc

"12 éves gyerek voltam, de soha nem lehet elfelejteni, amikor elkezdődött a játék. Elkezdtük 10-en, s elkezdett a labda zuhogni. Erről is jöttek, arról is jöttek, amarról is jöttek. A végén 40-en, sőt többen is rúgtuk. Nem volt olyan nap, hogy ne fociztunk volna, és ez volt a focinak a lényege. A futballt állandóan gyakorolni kell. A technikát ellestük a nagyobbaktól, és próbáltuk, amíg a végén sikerült. A szegedi edző bácsi amikor kijött, csak csodálkozott, hogy a szegedi gyerekeknek nincs ilyen technikájuk, mint nekünk."

Vaszkó Elek

A szakkörök közül kedvelt és sikeres volt például a röplabda. A csapat 1952-ben az országos versenyen is szép eredménnyel képviselte a megyét. Persze versenyen kívül, időtöltésnek sem volt utolsó elfoglaltság.


RÖPLABDA CSAPAT 1950
Balról: Berentés Béla, Vaszkó Elek, Babarczi Tibor, Molnár Ferenc, Tódor Tibor, Papp István


GÉPÁLLOMÁS UDVARA 1954.
Balról: Dani József (párttitkár), Ördögh Imréné (adminisztrátor), Dobó Szilveszter (tsz elnök), Balogh Lajos (tsz műszaki vezető), Forrai Julianna (könyvelő)


GÉPÁLLOMÁS UDVARA 1954.
Balról: Mányi Imre (szerelő), Dobó István (agronómus), Rigó Antal (gépállomás vezető), Forrai Julianna, Ördögh Imréné, Dani József


MÓRAHALMI RÖPLABDA CSAPAT HÓDMEZOVÁSÁRHELY, 1957. JÚNIUS 9.
Balról első sor: Farkas István, Farkas János, Masa Géza, Varga József, Molnár Ferenc, Berentés Béla
Hátsó sor: Vaszkó Elek, Papp István

1952-ben a labdarúgó és a sakkcsapat is bajnokságot nyert, a labdarúgók bekerültek a megyei I. osztályba. Igaz, ami igaz, a mórahalmi csapat akkor is sok „idegenlégióssal” játszott, hiszen a határ menti bunkerek építése miatt sok katona – főként műszakiak – voltak a településen. Szörényi Ferencről és Vaszkó Elekről tudjuk, hogy akkor biztosan a csapat tagjai között voltak mórahalmiként. 1954 körül, amikor a műszaki egységet elvezényelték innen, kissé meg is torpant a lendület, de ’56 után megint összejöttek a labda szerelmesei, és ismét jó csapat jött létre.


MÓRAHALMI IFI CSAPAT 1955.
Balról: Farkas, Babarczi, Tandari, Kollár István, Kollár György, Kovács, Szabó, Szépe, Gyulai, Fodor


A MÓRAHALMI FOCISTÁK ALGYON 1957. MÁRCIUS 17.
Álló hátsó sor balról: Rudics Ferenc, Kocka József (elnök), Szucsik Ferenc, Puskás bácsi (szurkoló), Vaszkó Elek, Hantos János, Gyulai István, Puskás János, Tódor Viktor
Alsó sor balról: Sebők Imre, Palócz Sándor, Babarczi Imre, Berentés Béla, Császár Mátyás, Kollár György

A foci iránt mindig nagy volt az érdeklődés. A község fi ataljaiból verődtek össze a játékosok, akik szorgalmasan jártak az edzésekre és eredményes mérkőzéseket játszottak. Akkoriban nem volt ritka a 400-500 fős közönség sem.


MÓRAHALMI LABDARÚGÓ CSAPAT 1950-ES ÉVEK VÉGE
Balról áll: Hantos János, Dobó Sándor, Vaszkó Elek, Balogh István, [..], Mohos Gábor, Papdi István
Balról térdel: [..], Farkas Géza
Játékvezető: Tandariné Fischer Manci néni

Tandariné Fischer Manci néni
Manci néni a mozit vezette. Vidám, aktív személyére szívesen emlékeznek azok, akik ismerték. Ő volt az, aki annak idején a május 1-jei barátságos meccseket szervezte. Ezeknek a meccseknek a célja a szórakozás, és a szórakoztatás volt, vagyis a játék. Így kerülhetett sor többek között a kövérek – soványak rangadójára is."

"Gyermekkoromban Édesapám, Nógrádi János gyakran mesélt azokról az időkről, amikor a Mórahalmi ÁFÉSZ gépkocsivezetőjeként egy rossz csepel teherautó platóján szállította a mórahalmi focistákat Bordányba, Üllésre, Zákánysz ékre… a környékbeli meccsekre. Legendásak voltak az oda és a visszautak is. Hazafelé - főleg győzelmek után- gyakran előkerültek a boros és pálinkásüvegek, s a nótás utazások az ÁFÉSZ kocsmában (mellette volt a pálinkafőzde) végződtek. Ezek az utak az ötvenes évek második felére datálhatók, majd jómagam a hetvenes évek végén játszottam a bekerítetlen a kisvasúttal szembeni mórahalmi pályán (sajnos nem hazai színekben)."

Nógrádi Tibor, a CsLSz elnöke

A vasútállomás mögött a község anyagi fedezete és a sportkedvelő lakosság társadalmi munkájával 140.000,- Ft költséggel külön öltözőt építettek. Ez az öltöző napjainkban, ami a Móraép Kſt . telephelyével szemben található. Akkoriban persze még nem volt olyan komfortos, mint ma, hiszen mosdásra csak a kerekes kútnál volt lehetőség, de ez a lelkes ifj úságot nem zavarta.

"Akkoriban föl se vetődött, hogy öltözőnk, meg hajszárítónk legyen, mint ma, és be legyenek akasztva a gyönyörű, vasalt mezek. Mezítláb fociztunk, és amivel elkezdtük, az a rongylabda volt."

Vaszkó Elek

"Talán a velem egyidős vagy még az idősebb fi atalok sem biztosan emlékeznek arra, hogy milyen is volt maga a mórahalmi focipálya, melyen gyermekként annyi és annyi focimecscset játszottunk, míg apukáink fociztak, vagy csak meccset nézni jöttek ki. Emlékszem, hogy a Röszkei útról a Kölcsey utcába macskaköveken lehetett bejutni az öltöző épületéig. A pálya körbekerítése is kitörölhetetlen emlékként vésődött emlékezetembe, hiszen azon is több órát mászókáztunk, miközben a mérkőzés zajlott. Ez a régi kisvasút felszedett sínpárjából lett összehegesztve, majd a pálya köré rakva, és természetesen sárgára lefestve."

Ótott Kovács Dani

A kezdeti időszakban – még a 40-es évek derekán – a sporttevékenység szinte szabadfoglalkozásként zajlott. Vasárnaponként egy felnőtt felügyelete alatt a fi atalok megtalálták a nekik tetsző elfoglaltságot, csapatot. Az ötvenes évekre ez is megváltozott. De mindig volt valaki, aki fontosnak tartotta vezetni, szervezni, vagy edzeni a csapatokat, sportolókat, és akadt olyan is, aki érdemesnek találta a támogatásra. A sportkör vezetői sorra váltották egymást, az edzést pedig olyan meghatározó személyiségek vitték, mint például Tódor Viktor.

Tódor Viktor
Tódor Viktor foglalkozása szabó volt, de élt-halt a fociért. Mindig azt csinálta, amit kellett, és amire éppen szükség volt: edzősködött, és kivette a részét a szervezési feladatokból. A 70-es évek elején például ő szervezte a spartakiád mérkőzéseket. Ezek egyfajta barátságos meccsek voltak, ahol egymás mellett több korosztály is játszott a csapatban

A Sportkör vezetői 1958 és 1969 között:
Dobó Szilveszter, Németh József, Balogh István, Tandari Szilveszter, Zentai Gyula, Mészáros János


LABDARÚGÓ CSAPAT 1960-AS ÉVEK ELEJE
Balról áll: Somogyi János, Babarczi Tibor, Börcsök János, Mészáros Jenő, Tódor Viktor (edző), Dobó Sándor, Takács Ferenc
Balról guggol: Berentés Béla (edző), Mészáros Jenő, Sebők Imre
Háttérben, civilben: Papp István (szurkoló)


1960-AS ÉVEK MÓRAHALMI CSAPATA SZEBISZ KTSZ SZEGED - MÓRAHALOM MÉRKOZÉSEN
Balról áll: Kneiferd József (szervező) Hajdú Imre, Somogyi János, Hevesi Zoltán, Szőgyi Sándor, Masa István, Balogh Lajos (szervező), Somodi Imre (szurkoló)
Guggol: Bálint Károly, Kiri Ferenc, Molnár Dezső, Mészáros Jenő, Szaniszló Mihály

A Sportkör elnöke 1970. és 1980. között Börcsök József volt.

Az első fizetett edzőt Börcsök József hozta Mórahalomra. Ő volt Zádori Gyula, aki a 70-es évek elején kezdett dolgozni futball-edzőként, és hozzávetőleg 6-8 évig segítette a csapatot a felkészülésben. Börcsök József 1970-től egészen a 80-as évekig gondozta a sport ügyét. Ekkor a labdarúgó szakosztály létszáma 12 fő volt. A kitartó és következetes munka meghozta gyümölcsét. Pár éven belül színvonalas csapata lett a sportkörnek, és működött az ifj úsági csapat is. 10 év alatt az élvonalban voltak. Többször szereztek ezüstérmet.


MÓRAHALMI LABDARÚGÓ CSAPAT - TAKTIKAI MEGBESZÉLÉS 1975-BEN
Balról áll: Ambrus Attila, Zádori Gyula (civilben) edző, Mészáros Jenő
Balról ül: Szaniszló Mihály, Bóka István (fekszik), Csóti István, Somogyi Imre

1975-től a Takarékszövetkezet is támogatta a sportkört. Megalapították a Mikulás-kupát, mezeket és felszerelést vásároltak. Innen a mórahalmi csapat színe is, a sárga-fekete, amit a takarékszövetkezet szorgalmas méhecskéje ihletett. Ekkor a Takarékszövetkezet elnöke Ambrus Béla, aki elhivatott rajongója a futballnak.

Ambrus Béla
Ő maga is most ünnepli 80. születésnapját, büszke is arra, hogy egyidős a sportegyesülettel. Dolgozni jött Mórahalomra a Szakszövetkezethez, első munkanapja délutánján már a pályán játszott. Azon túl, hogy lelkes futballista, támogatója is a sportkörnek, a szervezési feladatokban is részt vállalt. Például ők alapítottak Gyuris Péter kultúrigazgatóval az asztalitenisz szakosztályt.


MÓRAHALMI LABDARÚGÓ CSAPAT 1978.
Balról áll: Kiri Ferenc, Szaniszló Mihály, Bálint Károly, Somogyi János, Horváth Béla, Csóti Ferenc
Bözépső sor, balról guggol:: Mészáros Jenő, Molnár Dezső, Bertha István
Balról ül: Szűcs Imre, Hajdú Imre, Somogyi Imre, Tari László, Balogh Miklós Melegítőben a csapat mellett Hevesi József szurkoló áll.

Ahogyan azt többen is említették, akkoriban nem volt más lehetőség a szórakozásra. Ez hozta össze a település fi ataljait. Ha rúgni lehetett a bőrt, akkor nem okozott gondot, hogy egymás mellett focizott több generáció, vagy az, hogy a körülmények nem voltak ideálisak. Csak az számított, hogy együtt legyen a csapat – játékosok és szurkolók – és meg legyen az összhang.

Ez persze nem azt jelenti, hogy az eredmények nem számítottak, vagy számítanak most is. Ha jó a csapat, és győzelmet arat, akkor mindig van mit ünnepelni. Persze egy adott szinten játszani – megye I.-ben, vagy épp az NB III.-ban – kötelezettségekkel is jár. Ezeknek mindig igyekeztek megfelelni, és megvédeni a kivívott helyet, s tették – teszik – ezt önerőből mórahalmi résztvevőkkel, vagy vendégjátékosokkal. Az egy futball csapatból idővel kettő lett, és a felnőtt csapatok mellett megjelentek az ifi és utánpótlás csapatok is.

Ahogyan szervezettebbé vált a foci, úgy alkotott lassan határozottabb formát a szurkolói kör is. A 80-as évek közepén alakul meg Dohány László kezdeményezésére a B Közép. Ezen szurkolói társaság célja, hogy támogassa a csapatot. Ez idő tájt a meccsek után nem szaladt szét a társaság, hiszen egy-egy pohár sör vagy málnaszörp mellett jól esett megvitatni a csapat ügyeit, a magánélet eseményeit. Ezek az összejövetelek időnként szponzori vacsorává alakultak, s ez teret adott annak is, hogy a sportkör gondozza a támogatói kapcsolatait is.


MÓRAHALMI LABDARÚGÓ CSAPAT 1980-AS ÉVEK
Balról áll: Farkas Cs. Lajos, Kiss László, Bóka László, Csányi István, Kószó Zoltán, Szabó József, Fehér László, Szűcs István, [..] István (edző)
Balról guggol: Szegő Ferenc, Szűcs Imre, Bán László, Kiss István, Csóti István, Szűcs Miklós

Az egyesület vezetői voltak az 1980-as években:
Farkas István, Hargitai Imre, Masa Szilveszter


ÖRÖKLŐDŐ SPORTSZERETET

A Bubori családnak három generációs kapcsolata van a sportkörrel, és a focival.

Bubori Károly több területen is szerepet vállalt a közéletben, de a sport mindig kiemelkedő jelentőségű volt a számára. Elnökségi tagja volt a Megyei labdarúgó Szövetségnek, elnöke és országos ellenőre a játékvezetői bizottságnak. A sportkör életében is fontos szerepet töltött be. Miután befejezte az aktív játékot, részt vállalt az edzői feladatokból, s az ifi csapatot irányította Masa Szilveszter elnöksége alatt. A 90-es évek elején vezetői feladatokkal is megbízták.

Fia, Bubori Róbert már 9 évesen igazolt játékosa volt Mórahalomnak. Sportkarrierje során sokfelé vetette a sors, de most újra itthon van. Nagyon aktívan, és sokat játszott. Hitvallása: „Győztesként levonulni a pályáról nagy dolog.” Emellett a foci fontos hozadéka az igaz barátság, a sporttársi kapcsolatrendszer. Különösen fontos számára, hogy a Budapesti Honvéd Öregfi úk csapatát is erősítheti.

Gyermeke, Kartal szintén focizik. Az ő számára a futball már nem egyedüli sportág, de így is fontos helyet foglal el az életében. Apja szerint a mozgás a lényeg, és a csapatmunka. A gyerekek megtanulnak együtt, egymásért dolgozni, megtapasztalják a csapat összetartó erejét.

Szintén több generáción fut végig a foci szeretete az Ótott Kovács családban.

Annak idején a foci volt a vasárnap délutáni családi program. – meséli Ótott Kovács Zoltán. Ebéd után hacsak lehetett kimentek rúgni a labdát az édesapjával, a szomszédokkal, a rokonokkal, a barátokkal. Ő maga 78-tól egészen a 90-es évek végéig focizott. „Arra, hogy a Mórahalomban játszhattam, büszke vagyok, s edzőimre és csapattársaimra is, akiktől sokat tanulhattam, és számíthattunk egymásra. Egy kicsit a foci is az életre nevelt minket.” Most az öregfi úkkal játszik időnként, és oszlopos tagja a sportegyesület vezetésének.

Fia, Dani, így ír: „Kisgyermekként, mikor még apukám is aktívan focizott, hétvégén szinte „kötelező” jelleggel mentünk családostól meccset nézni. Ekkor rengeteg néző járt ki a mérkőzésekre, legtöbbjük a játékosok családtagjai: szülők, nagyszülők, feleségek és - mint a mi esetünkben is - sok gyerekek.” Dani kapusként erősítette előbb az ifi ket, aztán a felnőtt csapatokat – hol a megye I. osztályában, hol az NB III.-ban, hol a megye III. osztályában. Mindenütt szívvel-lélekkel játszik, tudása legjavát adva járul hozzá a sikerekhez. Most már hozzá jön ki a család a meccsre: a focirajongó testvérek, Máté és Szabolcs, a vezetőségben munkálkodó apa, és olykor – nagy örömükre a nagyapa is.


A SPORT SZERETETE JÁRJA ÁT A TANDARI CSALÁD TAGJAIT IS.

Tandari Szilveszter 1967 és 1980 között kisebb-nagyobb megszakításokkal segítette a mórahalmi sportkört. Volt, hogy egy személyben vitte a vállán az egyesület ügyeit, az adminisztrációtól a szervezésen keresztül az edzői munkáig. Sokáig volt szakmai vezetője a labdarúgó szakosztálynak. Kedves, barátságos természetű, sportszerető ember lévén köztiszteletnek örvendett, aki képes volt áldozatokat hozni a csapatért. 60. születésnapján a sporttársak, barátok egy futball labdával lepték meg, amelyet mindannyian aláírtak.

"A kilencvenes években a játékosok családtagjai is ott voltak mindig a meccseken. A fiaink ott nőttek föl a pályán. A gyerekeink már babakocsiban ott voltak a mérkőzéseken édesanyjukkal. Minden hazai mérkőzésen a szurkolók megvendégelték a csapatot, és magukat a szomszédos Sarki vendéglő tükörtermében! Ezek a rendezvények nagyban befolyásolták a csapat és a körülöttük levő emberek mindennapjait. Fontos esemény volt Mórahalom életében a vasárnapi hazai mérkőzés"

Tandari Zoltán

A mórahalmi csapat az 1960-as évek vége felé. A kép jobb oldalán Tandari Szilveszter áll, előtte fi a, Tandari Zoltán.

Támogatást a sportkör a rendszerváltás előtt főként a Szakszövetkezettől kapott. Ennek formája egyrészt anyagi természetű volt, másrészt a csapat szállításában nyilvánult meg. Kivették részüket a pénzintézetek is, és magánszemélyek, akik érdemesnek tartották a támogatásra a sportot. A rendszerváltást követően az önkormányzat támogatása segítette tovább a sportkört, emellett az aktuális tagság és elnökség is sokat tett az egyesület kaszszájába. Sok szponzor is fontosnak tartotta, hogy hozzájáruljon a működéshez.

A 90-es évek a megyei bajnokságban találják a Mórahalom csapatát. Az egyesület élén továbbra is olyan emberek állnak egymást váltva, akik nem csak szeretik a sportot, hanem áldozatokat is hoznak érte. 1985 és 1995 között a mérkőzések látogatottsága igen nagy volt, a csapatban mórahalmiak játszottak.

A Mórahalmi Városi Sportegyesület vezetői 1990. és 2000. között:
Bubori Károly, Dohány László, Szűcs Tibor, Varga Tibor


Felső sor: Orosházi László, Dohány László, Bubori Károly, Kiss László, Ambrus Béla, Bajusz János, Masa Szilveszter
Középső sor: Szűcs Miklós, Csányi István, Császár István, Csúcs József, Fődi Zsolt, Gerecz Péter, Bánfi Imre, Horváth Béla
Alsó sor: Kiss István, Farkas Cs. Gyula, Tandari Zoltán, Savanya Árpád, Szűcs Imre, Bóka László, Kószó Zoltán

"A csapatmunkát mindig szerettem, ahogyan a focit is. A B-Közép megalapításától a szertáros, majd a technikai felelős feladatkörén át a csapat szállításáig és aztán az elnökségig nagyon sok év telt el. Amire egyesületi elnökként büszke vagyok az, hogy olyan edzőt sikerült találnom a csapatnak Hegyesi László személyében, aki fontosnak tartotta a helyi játékosokat, és 2-3 fő idegenlégióssal a megyei I. osztályban tartotta a Mórahalmot."

Dohány László

"A cél az volt akkoriban, hogy mórahalmiak legyenek a csapatban, és inkább legyen erős csapat a megyében, mint gyenge a nemzeti bajnokságban. A lényeg az volt, hogy a környező települések csapatai között legyenek jók, és a csapattagok élvezzék a játékot csakúgy, mint a szurkolók. Az összetartozás éppolyan fontos volt, mint a teljesítmény."

Szűcs Tibor

Erre az évtizedre éppúgy, mint az előzőekre az összetartás jellemző. Ennek remek példája a sportpálya felújítása. A Kölcsey utcai a pályán már az ötvenes években is játszottak. Mellette nádas terület volt, ahová, ha sikerült a labdát berúgni, csak nagy üggyel-bajjal lehetett onnan kimenteni. Ezt a nádas területet szüntették meg, és alakítottak ki a helyén egy új pályát, aztán pedig felújították a régi pályát is.

1997 telén indultak munkálatok, az önkormányzat együttműködésével, és a helyi vállalkozók támogatásával. Az egyesület elnöke abban az időben Varga Tibor volt, a vezetőségben mellette dolgozott Huszár László, Révész Gábor, Szekeres Sándor, és Szűcs Tibor. Dlusztus Imrének, aki akkor a Csongrád megyei Labdarúgó-szövetség elnöke volt, szintén elévülhetetlen érdemei voltak a pályafelújításban. A felsoroltakon kívül sokan vettek részt a munkában – anyagi támogatás, kétkezi munka, vagy munkagépek biztosításával. A pálya avatóünnepségén közel hetven ember kapott emlékoklevelet. S ez nem csak azért példátlan, mert sokan hoztak nagy áldozatot egy ügyért, hanem azért is, mert ez az élmény azóta is összetartó kapocsként él ebben a közösségben.


A MEGÚJULT SPORTPÁLYA VILÁGÍTÁSA

A felújított pálya világítását pályázati támogatásból fi nanszírozták. Abban az időben a megyében csupán két település büszkélkedhetett ilyen fejlesztéssel, mely a Csongrád megyei Labdarúgó Szövetség akkori elnökének, Dlusztus Imrének volt köszönhető.

"Az összefogás a pályafelújítás kapcsán emlékezetes maradt. Azt a hozzáadott értéket, akár anyagi, akár humán erőforrás formájában úgy élte meg az ember, mint egy erkölcsi elismerést a munkájával kapcsolatban"

Varga Tibor


EMLÉKEZETES MECCS A FELÚJÍTOTT PÁLYÁN
A képen Dlusztus Imre és Orbán Viktor fognak kezet. A háttérben Nógrádi Zoltán, és Puhl Sándor láthatóak.

1998 szeptember 27-én jeles vendégek látogattak el barátságos mérkőzésre, amit a frissen elkészült kis pályán játszottak. A politikusok és az újságírók találkozójára biztosan sokan emlékeznek. Az Orbán Viktor vezette csapatban játszott többek között Kövér László, Borókai Gábor, Bánk Attila, Kósa Lajos, Nagy Andor, de őket erősítette a színészek különítménye is: Eperjes Károly, Laklóth Aladár, Lippai László. Szövetségi kapitányuk Mészöly Kálmán volt. Az újságírók csapatát Dlusztus Imre vezette, s mellette Szélpál, Fröhlich, Pozsik, Vadászi, Michna, Kandó, Süli R., Kovács, Majoros, Pigniczky, Arató igyekeztek megnehezíteni a vendég csapat dolgát – a pályán. A mérkőzést Puhl Sándor vezette. Az eredmény sportszerű és igazságos lett: 2 – 2.

(Forrás: Délmagyarország 1998. szeptember 28. „Kormány - Délmagyarország: döntetlen”)


MÓRAHALMI IFJÚSÁGI CSAPAT A MEGYEI BAJNOKSÁG I. OSZTÁLYÁNAK 3. HELYEZETTJE 1992
Hátso sor balról: Borbás József+, Bubori Károly /edző/, Csiszár Roland, Koncz Gábor, Dóczi Tibor, Borbás Attila, Masa Attila, Nógrádi Tibor, Sánta Tibor, Bubori Róbert, Hódi Attil
Első sor balról: Szendrei Gyula, Somodi Atti la, Császár József, Meleg Zsolt, Hevesi Zsolt, Csontos Norbert, Somogyi Gábor

Az ezredfordulón a fociban is szemléletváltás következett be. Változtak az elvárások, a körülmények. A csapat a megyei bajnokságban játszik, többnyire az I. osztályban. Ezzel párhuzamosan újra alakul a Mórahalom második csapata, ami a megyei bajnokság III. osztályában rúgja a labdát.

2000-ben megalakult a Kistérségi Focisuli Egyesület, amelynek célja az az utánpótlás nevelés volt. Akkor a sportkörön belül erre nem volt kapacitás. Napjainkban már az egyesület biztosítja az utánpótlás nevelést.

"Három éve kezdtünk el magasabb szinten foglalkozni a gyerekekkel. Tavaly sikerült elérni, hogy minden utánpótlás csapatunkat külön szakember irányít. Felkészült, kedves, segítőkész edzőink teljes erőbedobással dolgoznak azért, hogy a gyerekeknek örömet okozzanak. Az évek során egyre több focista palánta csatlakozott hozzánk, jelenleg közel százhúszan vesznek részt a korosztályos képzésben. A város segítségével rendkívül magas színvonalú infrastruktúrával rendelkezünk, a gyerekek első osztályú pályákon gyakorolhatnak. A hamarosan elkészülő sportcsarnok a téli időszakban is töretlen felkészülést tesz lehetővé majd."

Király Dávid

Aki gyerekkorában megszereti a futballt, az nehezen szakad el tőle. Azok a játékosok, akik elköszönnek a pályától, nem örökre teszik. A sporttal való kapcsolattartás egyik formája lehet az öregfiúk csapatában való játék.

Császár István elmondása alapján az Öregfiúk csapata az egyesület keretein túlmutató, önállóan szerveződő csoport. De tagjai között vannak korábbi egyesületi játékosok. A csapat zömében barátságos mérkőzéseken, veterán bajnokságokon, emlékkupákon vesz részt. Itthon is rendszeresen szervez meccseket, többek között a városnapok alatt. Szívesen szerepelnek az önkormányzat által szervezett más eseményeken, és kiveszik a részüket a testvérvárosi kapcsolatok ápolásából is.

Az ezredforduló után nagyívű terveket kezdtek dédelgetni. A saját stadion álma már 2005-ben felvetődött, és tervek is készültek hozzá. Jelenleg a Móradomb körúton felépült, a mai kor igényeit kielégítő modern sportkomplexum ad otthont a hazai mérkőzéseknek.

Az elnökség személyi összetétele eközben is változott, de a hozzáállás maradt: sportszeretet, tenni akarás, áldozatkészség.

A Mórahalmi Városi Sportegyesület vezetői 2000. és 2013. között:
Kóródi Ferenc, Eleven István, Kószó Ákos, Busa István, Nemesi Pál

"Megszállottja voltam a futballnak. 60 éven keresztül rúgtam a labdát, és még nem régen is kimentem, és beálltam játszani az öregfi úk közé, úgy, ahogy bírtam. Tudták ezt rólam, ezért is kerestek meg annak idején, amikor kellett a támogatás a csapatnak. Így lettem szponzor, azután elnök két és fél évre"

Kóródi Ferenc

Kóródi Ferenc elnöksége alatt a megyei I. osztályban való színvonalas játék volt a cél. A mórahalmi játékosok mellett több idegenlégiós is megjelent, s ez jellemző volt a következő évtizedre is. A tapasztaltabb, profi bb játékosokkal magasabb szinten lehetett focizni, de ha szerettük volna megőrizni a csapat mórahalmi jellegét, akkor meg kellett elégedni a megyei bajnokság II. osztályával.


Felső sor balról: Vassuth László, Szabó Zsolt játékos-edző, Szabó Gábor, Masa Attila, Nagy Sándor, Keller Krisztián, Kiss Balázs, Lóczi Péter, Bubori Róbert
Balról guggol: Macler Ferenc, K. Tóth Gyula, Bálint László, Geleta Szabolcs, Tóth Endre, Ábrahám Attila

"Küzdelmes másfél év volt, ami nekem jutott, de büszke vagyok arra, hogy a mostani „tortának egy szeletéhez” én is hozzátettem."

Eleven István

"Alapvetően hálátlan feladat volt elnöknek lenni, de szerettem a focit, és ezért sok mindent felvállaltam. Ami örök élmény marad, az az, amikor a csapat eredményt ért el, és ezt elismerték. Különleges formája volt ennek, amikor Szabits Imre edzett a csapattal az NB3-as osztályba való feljutás évének tavaszi szezonján. Ott volt minden edzésen, ráadásul 30 új Adidas labdát ajándékozott a csapatnak."

Busa István

A mórahalmi csapatok hivatalos edzői az évtizedek során és napjainkban:

Fekete István
Bite János
Pénzes József
Farkas Imre
Szabó István
Csernus András

Hegyesi László
Orosházi László
Gerecz Péter
Hegyeshalmi Tibor
Himmer IstvánMajor László

Tóth Ákos
Ottlik Sándor
Daru Sándor
Márki Ferenc
Magyar György
Vojnic-Zelic Sasa

Az ifi csapatok edzésével foglalkoztak régen és most:

Zentai Gyula
Bertha István
Gyuris Péter
Hargitai Ferenc
Bubori Károly

Tandari Zoltán
Révész Gábor
Király Dávid
Dobó Zoltán
Pócs Tamás

Zámbori Gábor
Zsoldos Ákos
Szücs Szasa

Egy másik álom ehhez kapcsolódva egy olyan csapat Mórahalmon, amely feljut a Nemzeti Bajnokság III. osztályába. Ez először 2012-ben sikerült, majd három évad megyei I. osztályban való játék után most újra ott van a csapat a nemzeti bajnokság III. osztályában.


Hátsó sor balról: Nógrádi Tibor (CSLSZ elnöke), Nógrádi Zoltán (polgármester), dr. Szőke Péter, Halász Krisztián, Magyar György, Cseh Dániel, Bokányi Balázs, Baráth Dániel, Pócs Tamás, Ótott-Kovács Dániel, Szalma Gergely, Király Dávid, Zámbó Dániel, Szücs Szasa, Révész Gábor (elnök)
Ülnek: Vojnic-Zelic Sasa, Pócs Dániel, Varga Krisztián, Zsoldos Ákos, Bokányi Richárd, Takács András, Németh Róbert, Zámbori Gábor, K. Tóth Gyu

"Felemelő érzés volt nem mórahalmiként megtapasztalni a mórahalmi sportközösség tenni akarását, kitartását. Az NB III-as szereplés rengeteg tanulságot hordozott magában, amelyet biztosan okosan hasznosít a csapat a jövőbeni küzdelmei során."

Nemesi Pál

A sportegyesület jelenlegi elnöke Révész Gábor, aki még a 90-es évek elején került kapcsolatba a sportegyesülettel, és aki 2013-ban vette át az egyesület elnöki feladatait.

"Szerettem volna olyan egyesületet csinálni, ahol a közösség egyfelé gondolkodik, a szertárostól a vezetőségig. Egy jó közösség 15-20%-kal jobb eredményre képes. Az elmúlt három évben a visszajelzések azt mutatják, hogy ez összejött."

Révész Gábor

Munkáját a vezetésben most négyen segítik: Nagy Sándor, Ördögh Géza, Ótott Kovács Zoltán, és Szekeres Attila. A Mórahalom első csapatát Magyar György edzői munkája segítette az NB III.-ba, jelenleg a csapat hivatalos edzője Vojnic-Zelic Sasa. Az utánpótlás szakmai vezetője Hevesi Tibor. Mórahalom második felnőtt csapata a megyei bajnokság III. osztályában focizik, ezt a csapatot a tehetséges ifi kkel szeretné a sportegyesület megerősíteni.

"A gyökerektől szemlélve és végignézve a mórahalmi foci felemelkedését a mai aranykorig, még izgalmasabb és lelkesítőbb az a történet, ahogy Mórahalom labdarúgása eljutott a Megye egyik legszebb infrastruktúrájáig és a Nemzeti Bajnokság harmadik vonaláig. Mórahalom legszebb, legpatinásabb intézménye a labdarúgása, 80 évesen is csak kamaszkorát éli, tudom, hogy még sok szép, nagy kiteljesedés vár a sárga-feketékre; kérem, vigyázzanak rá és szeressék, mert sok örömük lesz benne a következő évtizedekben."

Nógrádi Tibor, a CsLSz elnöke

"Az elmúlt 25 évben a Városi Sportegyesület és a mórahalmi futball óriási utat járt be. Voltak lélekemelő, gyönyörű pillanataink és szakmai magaslataink is, amelyet a csapat összetartása és a Mórahalmiak büszkesége kísért. Remélem, hogy a következő generációk tiszteletben tartják a 80 év történelmét, egyéni és csapat teljesítményeit, s ennek tükrében lépnek a következő évtizedekben pályára mórahalmi színekben, Mórahalomért."

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere

Hosszú út vezetett a rongylabdától az elektronikus eredményjelző tábláig, az önképző, nagyoktól ellesve tanult trükköktől a profi utánpótlás nevelésig, a járási bajnokságtól az NB III-as szereplésig. Ennek az útnak minden mozzanata gazdagítja, és büszkeséggel töltheti el azokat, akik részesei voltak. Nyolcvan év hosszú idő. S az a tény, hogy a sportegyesület még ma is aktív, lendületes, és innovatív, arról tesz tanúságot, hogy elhivatott, sportszerető tagokból sosem volt hiány Mórahalmon.

A kiadvány szerkesztése során a teljességre törekedtünk, de nem tudtunk mindenkit megszólítani, szerepeltetni. Ennek ellenére úgy véljük, hogy az élő emlékezet legendává érleli majd a város sportéletének valamennyi szereplőjét, s tisztelettel adózik azoknak, akik munkája, játéka, támogatása nélkül nem lehetne ma sikertörténet a 80 éves Sportegyesület működése.

80 ÉVE EGYÜTT JUBILUMI KIADVÁNY 2016
A kiadvány krónikásai Berta Gyuláné és Széll Ilona.
A múltidézésben segítségünkre voltak:

Ambrus Béla
Bubori Róbert
Busa István
Császár István
Dlusztus Imre
Dohány László
Eleven István
Füge Ildikó
Hevesi Tibor
Király Dávid
Kóródi Ferenc
Nemesi Pál
Nógrádi Tibor (CsLSz elnök)

Nógrádi Zoltán polgármester
Ótott-Kovács Dániel
Ótott-Kovács Zoltán
Ördögh Imre és Ördögh Imréné
Révész Gábor
Somogyi János
Szűcs Tibor
Tandari Szilveszterné
Tandari Zoltán
Varga Tibor
Vaszkó Elek

Köszönjük, hogy tudásukat, emlékeiket megosztották velünk!