NEHÉZ TÚRA VÁR CSAPATUNKRA
2022.04.27
Égető szükség van a három pontra.Nehéz mérkőzés elé néz csapatunk a hétvégén. Hódi Mihály együttese ahhoz a Szeged-Csanád Groicshoz látogat, amely bár az elmúlt fordulóban 2 - 1 vereséget szenvedett a Szentes othonában, de továbbra is a bajnoki tabella második helyén áll és küzdelmet folytatt az éllovas SZVSE-vel a 2021/2022.évad Csongrád-Csanád Megyei I.osztály bajnoki címéért.
Csapatunk 29 ponttal a 8. helyen áll a tabellán, míg a hazaiak 48 ponttal a 2. pozíciót foglalják el.
Ami a két együttes közelmúltbeli egymás elleni mérlegét illeti, a legutóbbi őszi bajnokin mérkőzésen 5 - 0 szegedi győzelemmel zárúlt a találkozó.
A vendég csapat legeredményesebb játékosa Szűcs Zsolt 27 találattal, míg csapatunknál a 8 alkalommal eredményes Fátyol Szilárd áll a házi góllövőlista éllén.
Természetesen, mint minden meccsen, ezúttal is a három pontért lépünk pályára. Jó csapatnak tartom a Szegedet, úgyanakkor kiszámíthatatlanok, mert van, amikor nagyon jók, de előfordul, hogy rosszabb napot fognak ki. Bízom benne, hogy ellenünk az utóbbi lesz, meg tudjuk őket verni, és egy győzelemmel feljebb tudunk lépni.
– mondta honlapunknak Piti Gergő sportigazgató
A mérkőzést 2022. április 29. (péntek) napján 19:00 órától a Szent Gellért Fórumban (6728 Szeged, Dorozsmai út 2-4.) játsszák, a találkozóról természetesen honlapunkon beszámolunk.
Hajrá Mórahalom! Hajrá MVSE!