Győzelemmel vonulunk pihenőre

 2024.12.01

DB FUTBALL Bordány 1 - 3 Kéménygyártó-Mórahalom VSE

Férfi Felnőtt csapatunk a Csongrád-Csanád Vármegyei I.osztály idei utolsó fordulójában a Bordány vendégeként lépett pályára. A győzelem mondhatni kötelező volt, ennek szellemében kezdte a mérkőzést a Mórahalmi csapat, s már a mérkőzés 10.percében Szekeres góljával megszerezte a vezetést. A folytatásban hasonló volt a forgatókönyv, mint az előző mérkőzéseken, sok kialakított helyzet és ugyanennyi ki nem használt is. Ennek eredményeként a felek 0-1-es állásnál vonultak pihenőre. A fordulást követően folytatódott az első félidei játék vendég helyzetek és lehetőségek akadtak, de gól nem, míg az egyre bátrabban játszó hazaiak Sahin-Tóth góljával a 69.percben kiegyenlítettek. Ezután mindkét fél a győzelem megszerzéséért hajtott, lehetőségek adódtak mindkét oldalon, de a befejezésekbe rendszerint hiba csúszott. A 83. percben azonban Heidrich pazar szabadrúgásgóljával megszereztük a vezetést, 1-2! A gól kissé megtörte a hazaiak lendületét és a meccs hajrájában a csereként beállt fiatal játékosunk, a mindössze 17 éves Szécsi a 90.percben megszerezte első találatát a felnőtt bajnokságban, ezzel lezárva a mérkőzést. Rendkívül fontos három pontot szerzett csapatunk, így továbbra is életben tartva felsőházi reményeit.

Köszönjük Szurkolóinknak az egész éves bíztatást!

Összeállítás

Weszelovszky – Vajda, Heidrich, Rádóczi, Ábrahám (Szécsi, 89.), Holcsik (Bokányi, a szünetben), Fehér, Hovanyecz (Szalma, 74.), Szekeres (Szűcs, 74.),

Csizmadia (Kelemen, 61.), Papp Zs.

Cserék

Szili, Szalma, Bokányi, Heipl, Kelemen, Szűcs, Szécsi

Gólszerzők: Szekeres (10., 11-esből), Heidrich (83.), Szécsi (90.).

Jók: Heidrich, Rádóczi, Ábrahám

Korom Tibor: ,,Először is gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Magunknak tettük nehézzé a mérkőzést. Mindenben
felülmúltuk az ellenfelünket, uraltuk a játékot, sok gólhelyzetet tudtunk kialakítani, kapufákat lőttünk. Amin változtatni kell, az a helyzet kihasználás, mert az eredményességünk ezen múlik. Gratulálok saját nevelésű játékosunk Szécsi András góljához is és edzőjüknek is, akik eddig segítették,
egyengették pályafutását. Köszönjük a szurkolók támogatását is!"

 

 

Legközelebb 2025-02-15-én az Algyő csapatát fogadjuk hazai pályán a szezonnyitón.

Hajrá Mórahalom! Hajrá MVSE!